Vörösborban főtt marhapörkölt

Sá nagypapájától kaptunk 1.5 liter vörösbort, és mivel ennyi nálunk hmmm...sokára fogy csak el, kitaláltuk, hogy legyen egy jó marhapörkölt!
Már ezer éve szerettem volna kipróbálni azt a régi receptet, amiben a hús víz nélkül, CSAK borban készül el. Régen, amikor az ivóvíz még nem volt megbízhatóan jó minőségű, aki megtehette, gyakran (praktikusan a fertőzésveszély miatt) víz helyett is bort ivott. Nem hiszem, hogy nálunk rendszer lesz belőle, de egyszer mindenképp szerettem volna kipróbálni ezt a változatot is.
Az alapreceptem amugy ugyanez, csak ott 1.5 liter bor helyett vizet és az "íz kedvéért" max 2-3 dl bort használok.

Marhapörkölt

• 1 kg marhalábszár
• 3-4 fej hagyma
• 3-4 gerezd fokhagyma
• pirospaprika
• 1 zöldpaprika
• 1 paradicsom
• 2-3 babérlevél
• 1.5 l bor (ügyeljünk a minőségre, ne legyen túl savas!!)
• só, bors, kömény

Ahogy egy szakács barátomtól tanultam, én mindig a sok hagymás marhapörkölt változatot készítem. A hagymától vastag, sűrű szafja lesz a pörköltnek. Egyszerűen kiráz a hideg a folyós-zsírban úszó-átlátszóan narancssárga levű változatoktól... pedig úton-útfélen belefut az ember a kötelező rokonlátogatások alkalmával.

A mi pörköltünkhöz először öszevágjuk a hagymát, mennyiségileg az "amennyit nem szégyenlek kategóriának" megfelelően. Megpucolom és durva darabokra vágom a fokhagymát is.
A marhalábszárat megtisztítom, és kockákra vágom.
Egy kis kanál zsíron (ha nincs, olajon) megpirítom a hagymát, annyira, hogy szép pirult színt kapjon. Beleteszem a húst, és nagy lángon átsütöm. HA már mindenhol fehér, visszaveszem a lángot, és mehet bele a fokhagyma. A hús eddigre már levet enged, mehet hát rá a pirospaprika és egy kis bors. Itt még mindig nem szoktam felönteni, megvárom, miíg a hús saját leve besűrüsödik. Ha ez megvan, felöntöm vörösborral, épp amennyi ellepi. Beleteszem a maradék hozzávalókat, a köményt, a paprikát-paradicsomot. Ezek nélkül is életképes a dolog, de ha van itthon, én mindig használom.
Alapvetően attól függetlenül, hogy bort vagy vizet használok, mindig csak annyira öntöm fel a pörköltet, hogy éppen ellepje a húst a lé. Ez -hasonlóan a hosszú lében főtt és rizottósan elkészitett rizshez - kissé több odafigyelést és kevergetést igényel, viszont alapvetően más állagot és ízt eredményez...

Most borral öntögettük szorgalmasan a pörköltünket, ami egyre sötétebb színt kapott. Az igazsághoz tartozik, hogy félúton meginogtam, és ha nincs mellette Sá, lehet hogy vizzel folytatom a főzést... :)
De Sá szerencsére ottvolt, és meggyőzött (vagyis meggyőztük egymást) hogy ilyen közel még sosem voltunk ennek a régi receptnek a kipróbálásához mint most... igazán kár lenne meghátrálni, bármi is lesz a végeredmény.

Egymást bátorítva kitartottunk, és mire a hús megpuhult, a pörkölt bizony megitta a 1,5 liter vörösbort. Mindezek ellenére ízében egyáltalán nem volt túl boros, vagy neadjisten' alkoholos.

A végeredmény: egy testes, férfias, karakteres, színében sötét pörkölt, ami inkább bográcsba mint hétköznapi vacsorához való. A szaft sűrű, zsírtalan, szinte önálló fogásként megállja a helyét. Mélytányérból, csípőspaprika szeletekkel megszórva, kanállal ettük, természetesen köret nélkül, csak kenyérrel.
Bár csak ketten voltunk rá, alig 1 tányérnyi maradt, amit gyorsabb licitálónk, Sá nyert meg másnap ebédre.

Szép napot!